Fransziásan

Il était une fois, volt egyszer egy bájos kis loire-völgyi település, egy még bájosabb kis francia chateau-val, amire persze rá kellett keresnem a térképen, mielőtt odamentem fotózni, és az utcanézet tanulmányozása közben halk sikolyok és meglehetősen végletes szavak hagyták el ajkaimat, amelyeket leginkább így tudnék finoman körülírni: %/(+”:?!%.

20150820-165134E felvezetés ellenére be kell vallanom, nem vagyok egy kastélyos típus. Sosem vágytam királylányságra és emiatt elsőre mindig apró (?) fenntartásokkal kezelem a kastélyos esküvőket, és bár ez némi betekintést nyújt a simplyamore üzletpolitikájába, le kell szögeznem, hogy iszonyat jófejnek kell lennie ahhoz egy párnak, hogy ellensúlyozzák egy kastélyos esküvő önmagában zavarbaejtő tényét. Gyökerezik mindez talán abban az előítéletben, amit a Városligetes-Vajdahunyadváras, vőlegényt-a-tenyérre-vevős nyolcvanasévekes fotózások retró életérzése hozott létre bennem.
Persze, talán segítene, ha ehelyett a kissé kiábrándító kép helyett inkább mondjuk a Lovagregény c. film bizonyos jeleneteire asszociálnék a kastély szó hallatán, példának okáért Paul Bettany meztelen seggére vagy Rufus Sewell bizsergetően gonosz tekintetére. Vagy esetleg beugorhatna a Gyalog galopp fekete lovagja, aki nem adja fel, bár az összes végtagja helyén kecsapszökőkút spriccel.

20150820-085151Szó mi szó, bizonyos szempontból mindkét filmbéli életérzést üti a valóság, már csak azért is, mert az valóság, s mint olyan, meglehetősen kézzel fogható, megélhető, átérezhető. Esetünkben a valóság egy veszettül gyönyörű XI. századi kastély, számtalan kis romantikus tornyocskájával, hatalmas napsütötte, színesvirágos parkjával, a történelem levegőjével, amit az oxigén mellé grátisz szívhatsz, na meg a két Michelin-csillagos séfjével, bár persze ki gondol evésre egy esküvőn…?!

Valójában Franciaországban mindenki. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy kicsit sem reprezentatív a mintám, eleddig ugyanis mindössze egyetlen elemű a merítésem, de annak alapján 100%-os bizonyossággal megállapítható, statisztikailag magyarázható és racionális érvekkel alátámasztható, hogy a franciák számára az esküvő igazándiból…
az ételről szól. (meg a stílusról, de erről majd a második részben.)

20150820-084505Szóval természetesen finom reggelivel kezdődik a nap, kilenckor, nem rohanunk sehová. Frissen sütött briós, örömanya házi lekvárjai, mindenféle kencék, illatos kávé. Ilyen nyitány után ugyan mi baj lehet már?! Jön a fodrász, sminkes, kicsit készülődünk, de ebben persze állatira meg lehet éhezni, úgyhogy déltájban terítünk a kertben, kerül az asztalra önmagát kokottként kellető sonka, hideg sültek, lecsóhoz hasonlatos zöldséges bolondság, zamatos saláta és friss baguette természetesen, valamint az elmaradhatatlan sárgadinnye. Kávét ebéd után is iszunk, kényelmesen, beszélgetve, nem rohanva, nem stresszelve, pedig egy óra már biztos elmúlt, templomi szertartás kettőkor. Senki nem ideges.

20150820-12235420150820-14190820150820-150143Házasságkötés egy csupakő, barátságos kis templomban, egy huszonéves, meglepően jóképű pappal (valahogy ráragadhatott a reggeli lekvártól a mutatóujjam az exponálógombra, mer’ feltűnően sok fotó született a papról, ami az itthoni lelkészi viszonyok között – úgy is mint középkor, kopaszodás, ájtatos hang, morcos tekintet, hatalomfitogtatás, tekintélyparancsolás és sörhas – nem sűrűn fordul elő.) De hát a nagy esketésben irtóra el lehet ám fáradni és csak egyre jobban korog az ember gyomra, úgyhogy uccu, nézzünk valami étel után végre, kell egy kis koktélparti. Jégen-citromon osztriga figyel nyálkásan az egyik standon, sonkák versenyeznek a kegyeinkért a másikon, amarról libamáj kacsintgat, eminnen tengeri herkentyűk kelletik magukat. Közben folyik a jóféle francia bor és pezsgő mindenfelé, elégedett embereket hagyva maga után.

20150820-181600 20150820-181626 20150820-181723Ha most arra gondolsz, az ilyen kétórás koktélpartikban szörnyen meg lehet éhezni, és az embereknek nincs is más vágya, mint hogy a kóstolgatás végeztével azonmód vacsoraasztalhoz üljenek, nem tévedsz nagyot. És jön a nap fénypontja, az esti menü. Herkentyűs rizottó indításnak, csak hogy kicsit összekenjük a szánk szélét és megsejtsük a további remekeket. Egy nyalat citromszorbet, hogy helyet csináljon az új íznek, ami bélszín tökéletesre sütve, finomló zöldekkel. Mikor már azt hiszed, nincs tovább, életed legklasszabb desszertjét tolják eléd, igen, eléd is, mert a szolgáltató itt a vendégasztalnál ül és nem a szolgáltatói menüt eszi, de nem ám! Szóval jön a málnaleves, ami legalább annyira nem leves, mint amennyire nem hab, nem krém és nem szósz, hanem valami isteni állagú, meghatározhatatlan csoda, amiben vidám gyümik úszkálnak, csak hogy kiélhessük a horgászösztönt. Hozzá haraphatunk mandularopogóst, ha még úgy éreznénk, hogy nem teljes az ízélmény, és tényleg, tud még emelni rajta. Elképesztő.

20150820-174520Úgy hajnal fél1-ig tart a vacsi, mert mindennek meg kell adni a módját, és ami az egészben a legjobb: nem érezzük úgy, hogy moccanni sem tudunk, nemhogy táncolni, mint itthon a jó kis újházi-pöri-sültestál-eszterházy kombinációtól.

Egy ilyen nap után, megízlelve a méltán hírös franszia konyhaművészet néhány remekét, mindezt esküvői fotózásnak álcázva azt hiszem, bátran kijelenthetem, tökéletesen igaz a mondás, miszerint a francia emberek számára az evés: vallás.

És meg kell jegyeznem, hirtelenjében és is hívő lettem.

 

(Helyszín: Coudray-Montpensier, Chinon közelében, http://www.coudray-montpensier.fr/)

Hozzászólások

hozzászólás

You may also like

error: Content is protected !!